2011. november 13. - írta Szanyóék anyuja

A tészta az eddigi legjobb, amit próbáltam! Moha alap kalácsreceptjét használtam, köszönet érte! Azért leírom ide is, hogy kéznél legyen.

50 dkg liszt (fele rétesliszt, fele finomliszt)

8 dkg cukor

5 dkg vaj

350 ml tej

1 zacskó instant élesztő

csipet só

kiskanál vaníliakivonat

A tejet kimértem, és egy keveset átöntöttem belőle egy bögrébe. Ebben egy kevés cukorral felfuttattam az élesztőt. (Ez a lépés elvileg kihagyható.) A mikróban a vajat és a tejet összemelegítettem, ez került a kenyérsütő edényének legaljára a vaníliakivonattal együtt. Majd erre jött a cukor, a liszt és a csipetnyi só. A gép 20 perc alatt csodás állagú tésztát dagasztott belőle, ami kb. 50 perc alatt meleg helyen a duplájára kelt.

Közben elkészítettem a tölteléket: 20 dkg lágy vajat összekevertem instant kakaópor és keserű kakaópor keverékével.

Lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, és két részre osztottam a tésztámat. Az egyiket kinyújtottam, és felvágtam 3 csíkra. Ezután a csíkokat egyenként megkentem a töltelékkel, és felsodortam. Az így kapott három rudat pedig összefontam. Ugyanígy jártam el a tészta másik felével is. A fonatokat tepsibe tettem, és még 20 percig pihentettem, mielőtt a 180-190 fokos sütőbe toltam, és fél óra alatt készre sütöttem. Sütés előtt cukros tejjel kentem le, mivel tojásom nem volt itthon.

 

2011. július 31. - írta Szanyóék anyuja

Ez nem egy rafinált édesség, a recept is teljesen egyszerű, de annyira finom lett, hogy úgy döntöttem, felteszem ide. A férjemnek készítettem, mivel előző hétvégén csak egy vékonyka szelet jutott neki a nagymamám hasonlóan készült csokitortájából. :)

3 tojásból sütöttem egy vékonyka piskótalapot a következő módon:

A tojásokat szétválasztom, és először a fehérjét kemény habbá verem. Mikor már habos, de még nem éri el a végső állagot egy csapott evőkanál cukrot adok hozzá. A tojások sárgájához adok 3 (nem púpos) evőkanál cukrot, és gépi habverővel addig verem, míg a cukor teljesen elolvad. Ehhez szitálok 2 evőkanál lisztet és egy evőkanál holland kakaóport. Ezzel is átkeverem a tojásos masszát, majd óvatos beleforgatom a fehérjék habját. 180 fokon tűpróbáig sütöm. A kész piskótalapot egy kissé nedves konyharuhára borítom , és azzal együtt feltekerem, majd hagyom így kihűlni.

Eleinte bántam, hogy csak 3 tojás felhasználása mellett döntöttem, mert a tekercs eléggé kicsire sikeredett, de olyan könnyű, levegős lett a tészta, hogy végül megbékéltem ezzel a döntésemmel.

A krémet a csokitorta krémje alapján készítettem, a recept már szerepel a blogon. Előző este felolvasztottam 2 dl tejszínben 12 dkg étcsokit, és belekevertem 2 evőkanál porcukrot. A csokis tejszínt egy éjszakán át a hűtőben pihentettem, majd másnap egy kis rumaromát adtam hozzá, és egy kis habfixáló segítségével felvertem.  A piskótalapot kitekertem, megkentem a csokis krémmel, majd újra tekercseltem. Ezután már pár órát pihent a hűtőben, ami cseppet sem ártott meg neki.

Tálalásnál szándékosan nem díszítettem tovább, csak egy kis porcukorral szórtam meg. Hatalmas sikere volt a család körében.

2011. július 31. - írta Szanyóék anyuja

A névnapomra megörvendeztettem magam egy üveg "smooth" mogyoróvajjal. :) Pár éve teljesen rákattantam a mogyoróra, jöhet sósan, de sótlanul is!

A neten kerestem hozzá receptet, amin csak egy keveset változtattam. Az eredeti recept, amihez tartozó képen igazán hívogatóan néz ki ez a keksz itt található:  http://gesztenyeblog.blogspot.com/2011/02/mogyorovajas-keksz.html

Én így csináltam:

10 dkg vajat picit megolvasztottam a mikróban, és a 12 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral kikevertem. Beletettem a tojás, és ezzel is alaposan kidolgoztam. Ehhez jött a 15 dkg mogyoróvaj, majd alapos keverés után a 15 dkg liszt, 1/2 tk sütőpor, 1/2 tk szódabikarbóna. A tészta eléggé lágy, mindenképp hőtőbe kell tenni 1-2 órára. Majd nagyobb mogyorónyi gombócokat formálta belőle, amit a sütőpapíron villa segítségével lelapítottam. Elterülnek sütés közben, úgyhogy kell kihagyni helyet köztük. Én a kekszeket 180 fokon szoktam sütni, ezzel is így jártam el, kb. 8-10 perc kellett nekik. Már csak egy-két percet kellett várni, hogy ehetőre hűljön! :)

2011. május 17. - írta Szanyóék anyuja

Ez teljesen más, mint a blogon szereplő epres muffin. De most, hogy itt az eper, mindkettőt érdemes kipróbálni!

Hozzávalók: 2 tojás, egy pohár epres joghurt, fél joghurtos pohárnyi olaj, fél pohár cukor, 3 evőkanál házi eperlekvár, 10 púpos evőkanál liszt, 2 teáskanál sütőpor

A tojásokat a cukorral kikeverem, majd ehhez adom a joghurtot, a lekvárt és az olajat. Miután teljesen egynemű részletekben hozzáadom a liszttel elkevert sütőport. Az előkészített muffintepsibe kanalazom a tésztát, és előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütöm. lehet még eperdarabokkal turbózni, vagy a kisült muffint fogyaszthatjuk tejszínnel és friss eperrel. Nekem 15 db lett ebből az adagból.

Ugyanolyan gyorsan elfogy, amilyen gyorsan elkészül!

 

 

 

2011. május 8. - írta Szanyóék anyuja

Tulajdonképpen lapcsenka vagy tócsni... ki hogy ismeri. Csak egy picit alakítottam rajta.

Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 1 és fél cukkini, 2 tojás, só, bors, petrezselyem, 2 evőkanál parmezán, plusz liszt vagy zsemlemorzsa, ha alakítani kell az állagán

A cukkinit és a krumplit külön-külön lereszelem. A cukkinit picit állni hagyom, majd jól kinyomkodom a levét. Ezután összekeverem a lereszelt zöldségeket, a fűszereket és a tojásokat. Ha kell, akkor liszttel vagy zsemlemorzsával kicsit sűrűbbé lehet tenni. Olajat hevítek, és kis lepénykéket sütök. A gyerekeim erről és a hasonló zöldséges ételekről mindig azt hiszik, hogy husi, és jóízűen eszik. Pedig ha tudnák, hogy valójában krumpli, amit nem szeretnek!

Jégsalátából, paradicsomból, uborkából és paprikából készült balzsamecetes salátával tálaltam, amit medvehagymával dobtam fel.

2011. április 9. - írta Szanyóék anyuja

Ez a kalács nem most készült, de szeretnék húsvétra hasonlót alkotni, ezért gyorsan megkerestem a gépen a képet és a receptet.

Ugyanúgy készült, ahogy a mazsolás kalács, csak a kinyújtott tésztára nem mazsolát szórtam, hanem aszalt áfonyát és sok-sok csokit. Egy tábla étcsokit törtem össze apró darabokra. Én késsel szoktam, vágódeszkán, de biztos van ennél gyorsabb és hatékonyabb módszer is.

Egy kicsit a formázás is más volt, mint a mazsolás kalács esetében, mert ezúttal nem fonatszerűen összetekertem a kalácsot. Miután a téglalap alakú tésztadarabok megkapták az olvasztott vaj-áfonya-csokoládé réteget, feltekertem őket, és a tekercseket egymás mellé helyeztem a sütőformában. Majd megszórtam sütőcukorral is díszítésként. Nagyon mutatós ez a formázás is, de ahol a tekercsek összeérnek, ott sajnos kevesebb a "töltelék". Viszont nagy előnye, hogy egyszerre készülhet kétféle kalács is. Próbáltam már úgy is, hogy sokkal több kis tekercset készítettem, nem csak négyet, és a kalács egyik felében kakaós tekercsek voltak, a másik felében, pedig az olvasztott vajat fahéjas porcukorral ízesítettem. Nekem nagyon ízlett a fahéjas verzió, de a családban nem mindenki van oda a fahéjért. Az kedvéért készült a kakaós rész.

2011. március 13. - írta Szanyóék anyuja

Sós muffinok közül ezt próbáltam ki először, és igazság szerint nekem ez annyira ízlik, hogy azóta mindig ez a verzió készül, ha nem édes muffinra vágyunk. Vendégvárónak is tökéletes, de tízóraira szendvics helyett vagy uzsonnára is nagyszerű.

Hozzávalók: 8dkg vaj, 2 tojás, 1 doboz tejföl, 1 bögre liszt, 2 tk sütőpor, 1 tk só, 1 tk oregano, 5 dkg reszelt füstölt sajt, kb egy deci tej, egy marék olivabogyó kockákra vágva, fél marék piros kaliforniai paprika kockákra vágva

A tojásokat és a vajat alaposan kikeverem, majd ehhez adom a tejfölt, lisztet, sütőport és a reszelt sajtot. A tésztát egy kis tejjel hígítom, majd ízesítem a sóval, oreganoval, olívabogyóval és paprikával.

A recept saját, az édes muffin alaprecept alapján hoztam össze.

2011. március 13. - írta Szanyóék anyuja

Ez a torta Valentin napra készült a férjemnek.

A tésztája egy egyszerű mákos kevert süti, éppen ez. 22 cm-es tortakarikában sütöttem, így 3 lapra tudtam vágni végül.

A krémhez 20 dkg mascarponét összekevertem 1,5 dl tejszínből (Hulalából) vert habbal, 1 dl meggylével és valamennyi porcukorral. Ez ízlés szerint adagolható, nem is tudom, én mennyit tettem hozzá. A krém szép halvány rózsaszín színű lett, volt tartása is, de selymesen kenhető volt.

A torta összeállításánál minden lapra kentem a krémből, és bőven megszórtam meggybefőttel. Végül a tetejét is hasonlóan díszítettem. Azonnal felvágtuk, de jót tesz neki pár óra vagy egy éjszaka pihenés a hűtőben. Másnap sokkal-sokkal finomabb volt!

 

2011. február 27. - írta Szanyóék anyuja

virslis kifliLimara húsos kiflijének a tésztáját használtam fel, csak a darált húsos töltelék helyett egy-egy darabka virslit tettem a kiflik közepére. A recepten nem változtattam, követtem Limara leírását. A kész kifliket sütőbe helyezés előtt tojással lekentem, és megszórtam szezámmaggal. Bár két tepsi kifli sült ki, nagyon gyorsan elfogyott mind. A család nagyon hálás volt a vacsoráért!

2011. február 27. - írta Szanyóék anyuja

A torta alja:

10 dkg zabkeksz, 5 dkg durvára aprított dió vagy mandula, 6 dkg vaj

A vajat megolvasztom, a kekszet összetöröm és összekeverem a dióval. Ráöntöm a meleg vajat, és az egészet a 22 cm-es kapcsos tortaformám aljába simítom. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöm.

A "sajtos" rész:

30 dkg mascarpone, 1 dl tejszín, 1 kisdoboz tejföl, 3 tojás, 1ek. keményítő, 4-5 ek. porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 narancs leve és két narancs reszelt héja

Az egészet krémesre keverem, és a tortaalapra öntöm. Nem szabad habosra keverni, csak egyneműre, így elkerülhetjük, hogy berepedjen a torta teteje. 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt sül meg. Az a jó, ha középen még kicsit remeg. Legalább egy órát hagyjuk a formában hűlni.

 

« Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére »