torta bejegyzései



2012. január 20. - írta Szanyóék anyuja

Ez egy mindenki által ismert recept, de azért felteszem, hogy meglegyen itt a blogomon is.

4-4 tojásból piskótát sütöttem mindkét tortához. (4 tojás, 4 kanál cukor, 4 kanál liszt)

Amíg a torták sültek, illetve hűltek, addig vaníliás pudingot főztem a tasakon megadott módon. Azért jó kettesével gyártani a gyümölcstortát, mert egy adag puding és egy adag zselatin pont két tortára elegendő. Én meg ráadásul vendégeket is vártam, el is fogyott mindkét torta.

Mikor a puding kicsit hűlt, de még nem kezd el dermedni, szétosztom a két tortán. Erre rendezem a gyümölcsöket. Végül tortazselét főzök, szintén a zacskó útmutatása alapján, és ezt egyenletesen a gyümölcsökre öntöm. Ezután már nincs is más dolgunk, mint várni, hogy a zselé megdermedjen, és szeletelhessük a tortát.

 


2011. március 13. - írta Szanyóék anyuja

Ez a torta Valentin napra készült a férjemnek.

A tésztája egy egyszerű mákos kevert süti, éppen ez. 22 cm-es tortakarikában sütöttem, így 3 lapra tudtam vágni végül.

A krémhez 20 dkg mascarponét összekevertem 1,5 dl tejszínből (Hulalából) vert habbal, 1 dl meggylével és valamennyi porcukorral. Ez ízlés szerint adagolható, nem is tudom, én mennyit tettem hozzá. A krém szép halvány rózsaszín színű lett, volt tartása is, de selymesen kenhető volt.

A torta összeállításánál minden lapra kentem a krémből, és bőven megszórtam meggybefőttel. Végül a tetejét is hasonlóan díszítettem. Azonnal felvágtuk, de jót tesz neki pár óra vagy egy éjszaka pihenés a hűtőben. Másnap sokkal-sokkal finomabb volt!

 


2011. február 27. - írta Szanyóék anyuja

A torta alja:

10 dkg zabkeksz, 5 dkg durvára aprított dió vagy mandula, 6 dkg vaj

A vajat megolvasztom, a kekszet összetöröm és összekeverem a dióval. Ráöntöm a meleg vajat, és az egészet a 22 cm-es kapcsos tortaformám aljába simítom. 180 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütöm.

A "sajtos" rész:

30 dkg mascarpone, 1 dl tejszín, 1 kisdoboz tejföl, 3 tojás, 1ek. keményítő, 4-5 ek. porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, 1 narancs leve és két narancs reszelt héja

Az egészet krémesre keverem, és a tortaalapra öntöm. Nem szabad habosra keverni, csak egyneműre, így elkerülhetjük, hogy berepedjen a torta teteje. 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt sül meg. Az a jó, ha középen még kicsit remeg. Legalább egy órát hagyjuk a formában hűlni.

 


2011. február 27. - írta Szanyóék anyuja

citromkrémes torta

Húgom 18. születésnapjára készült. A kép sajnos nem adja vissza a torta méreteit, de kb. 30 cm-es átmérővel rendelkezett, és meglehetősen magas volt.

A tészta hagyományos piskóta 9 tojásból, amit laponként sütöttem meg 3-3 tojásból. Én a tradicionális módon készítem a piskótát: a tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek. A tojások sárgájához annyi evőkanál cukrot teszek, ahány tojással dolgozom. Ezt jól kikeverem, majd adok hozzá 3 evőkanál lisztet, és ezt is alaposan kikeverem. majd ezt a tésztát lazítom a fehérjehabbal, és már mehet is az előkészített (vajazott, lisztezett) formába.

A citromkrém Wise Lady receptje alapján készült, és nagyon-nagyon finom lett! A receptet szó szerint követtem, és nem bántam meg!

A lapokat a krémmel fejeltem meg, végül ezzel díszítettem a torta oldalát is, majd kandírozott citrom- és narancshéjjal szórtam meg.


2010. november 7. - írta Szanyóék anyuja

Piskóta: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál langyos víz

A tojásokat szétválasztom, a fehérjét külön verem fel. A sárgáját a vízzel és a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a lisztet is. Legvégül a fehérjehabot forgatom bele. Sötőformába töltöm (rögtön a tortaformába vagy tepsibe, amiből később vágom ki a a kapcsos tortaformával megegyező méretű köralakot.

Krém: 500 gr ricotta (vagy natúr joghurt), 250 ml habtejszín, 2 csomag vaníliás cukor, ízlésünknek megfelelő mennyiségű porcukor, egy citrom reszelt héja, ha szükséges akkor egy kevés tejföl, 2 cs zselatin

A tejszínből habot verek. A ricottát egy kevés tejföllel krémesre keverem, és ízesítem a porcukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal. A zselatint előírás szerint felolvasztom, és a ricottás krémbe keverem, majd a tejszínhabot is beleforgatom.

A kapcsos tortaforma aljába helyezett piskótát kiraktam barack szeletekkel, és erre öntöttem a ricottás krémet, majd barackkal díszítettem. Más gyümölccsel is elkészíthető, nekem most a barack volt kéznél.

Egy éjszakát dermedt a hűtőben, de elvileg 3 óra elég lenne neki. Tálaláskor késsel válasszuk el a tortaforma szélétől a tortát, mielőtt óvatosan levesszük a tortakarimát.


2010. május 22. - írta Szanyóék anyuja

Sokféle répatorta receptet kipróbáltam már. Még ez sem az az íz, amit keresek, de egészen közelít hozzá. Eddig vagy máz célkül készítettem, vagy citromos cukormázzal, esetleg marcipánnal vontam be, most viszont narancsos mascarpone krémet készítettem hozzá, majd kandírozott narancshéjjal díszítettem. Még apósomnak is ízlett, pedig ő nem rajong a krémes süteményekért!

A krém:

250 gr mascarpone, porcukor ízlés szerint, egy narancs leve és héja

Tészta (Nők Lapja Konyha receptje alapján):

16 dkg liszt, 10 dkg cukor, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 tojás, 12 dkg tejföl, 1,5 dl olaj, 8-10 dkg darált dió, fél citrom reszelt héja, csipet só, kiskanál fahéj, 12-15 dkg reszelt répa

A tojásokat a cukrokkal és a csipet sóval kikeverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt az olajat, a citromhéjat és a fahéjat, és összedolgozzuk. A keverékbe ezután jöhet a dió és a sütőporral elkevert liszt. Legvégül a répát adjuk hozzá.

24-26 cm-es előkészített tortaformába öntjük a tésztát, és 170 fokos sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Miután kihűlt kettévágtam, és megtöltöttem a krémmel.

répatorta

 


2009. december 7. - írta Szanyóék anyuja

csokitortaA krémet Krisztától tanultam, és annyira egyszerű, hogy minden alkalommal azt hittem, hogy meg fogom jegyezni. De nem így történt, ezért újra és újra meg kellett tőle kérdeznem, hogy is kell csinálni. Most pedig beírom ide, és akkor biztosan mindig elérhető lesz a recept.

Anyukám születésnapjára sütöttem utoljára, egy kevés meggyel megspékelve. A tortához szükség van 3 kakaós piskótalapra, amit én kétszerre sütöttem meg: egy nagyobb lapot 5 tojásból, amit kettévágtam, és egy kisebbet 3 tojásból. A lapokat a krémet és a meggyet pedig egymásra rétegezzünk, majd a végén díszítjük a tortát. Ez esetben némi cukorszív, reszelt fehércsoki és meggy alkotta a ddekorációt.

Szóval a torta lelke, a krém a következőképpen készül: 1,5 dl tejszínben felolvasztunk egy tábla csokit. Ezt egy éjszakán át hűtőben pihentetjük, majd felhasználás előtt porcukorral és habfixálóval felverjük. Ezután már mehet a tortába, süteménybe, talpas pohárba...

 

 


2009. július 15. - írta Szanyóék anyuja

Másik fiam kívánságára málnás-csokis torta készült. Nincs jobb képem, mert az ünnepelt egy pillanatra sem mozdult el a tortája mellől.

Mivel a kisebb, 22cm-s tortaformám foglalt volt, így ezt kénytelen voltam a nagyobban megalkotni. Így viszont kissé lapos lett, de ez az élvezeti értékét nem befolyásolta.

Ezen a tortán sokat agyaltam, és mivel első próbálkozás volt, van némi tanulsága. Az alapja nagyon-nagyon csokis brownie, amit kettévágtam, és málnazselével, illetve tejszínes pudingporból főzőtt krémmel töltöttem meg. Sokat vaciláltam ennek a kettőnek a sorrendjén, de végül a krém-zselé sorrend nyert. Az egészet be akartam vonni csokival, de mikor kész lett, úgy éreztem, akkor már túl tömény lenne. Így csak málnával és tejszínhabbal díszítettem.

A málnazseléhez két doboz málnát (kb. fél kilót) összetörtem villával, és édesítés nélkül összefőztem egy zacskó málna ízesítésű tortazselével. A tejszínes krémhez a pudingport 6,5 dl tejjel összefőztem, majd kihűlés közben hozzákevertem kb. 10-15 dkg margarint. Így kellően krémes állagot kapott, és pont megfelelően volt a sűrűsége is. 

 


2009. július 15. - írta Szanyóék anyuja

Elsőszülött fiam, aki éppen 8 perccel idősebb a másodszülöttnél, betöltötte a 3. életévét. Citromos tortát rendelt. 

 

Hagyományos módon sütöttem egy 4 tojásos piskótát a nagyobbik tortaformámban. Mikor kihűlt, akkor a kisebbik tortaforma segítségével körbevágtam, hogy éppen beleférjen. 

Két dl tejszínből habot vertem. Egy tejfölt és két citromos joghurtot  elkevertem valamennyi porcukorral és két citrom reszelt héjával. A citromok levét kipréseltem, alaposan kikevertem 3 evőkanál porcukorral, és ezt is a joghurtos keverékhez adtam. Közben két zacskó zselatint feloldottam a kellő mennyiségű (8 evőkanálnyi, azt hiszem) vízben, és összemelegítettem. A zselatint folyamatos keverés közben a joghurtos-citromos krémhez adtam, majd beleforgattam a tejszínhabot is. Ezt az egészet ráöntöttem a tortaforma aljában várakozó piskótára, és hűtőbe tettem.

Ezután egy citromos nagyon vékonyan felszeleteltem, és a szeleteket mérettől függően 6 cikkre vagy negyedre vágtam. Ezt néhány kandírozott narancshéjdarabka társaságában elrendeztem a tortán. Egy citromos gyümölcszselét elkészíettem közben, és mikor már kellően kihűlt, atortára öntöttem. A várakozásokkal ellentétben nem volt elég neki 4 óra pihenés a hűtőben, csak estére lett igazán szépen szeletelhető. De az íze mindenképp fenséges!

Az eredeti recept a Mindmegettéről származik, citromhabos torta néven kell keresni.

 


2009. május 25. - írta Szanyóék anyuja

A citromos muffin után nagyon rákaptunk a savanykás-citromos ízre, ezért a Nagy süteménykönyvből kikerestem ezt a receptet. Annyira finom, hogy a kipróbálás után már kétszer elkészítettem, egyszer csak és kizárólag édesanyám kérésére. :-) 

Az alaphoz 6 dkg vajat olvasztok a mikróban, majd ebbe keverek 10-14 dkg kézzel összemorzsolt zabpelyhes kekszet és 5 dkg darált mandulát. Eddig csak mandulával csináltam, de lehet, hogy érdemes lenne kipróbálna vélig durvára őrölt dióval, mert az talán karakteresebb ízt adna. Ezt a vajas keveréket belenyomkodjuk egy vajjal kikent 22cm-es tortaformába, és 180 fokon 10 percig sütjük. 

A krémhez a következőkre van szükségünk: 25 dkg ricotta, egy doboz natúr joghurt, 3 tojás, egy evőkanál étkezési keményítő, két nagy citrom héja és leve, valamint 9 dkg cukor. (Nálam porcukor, az könnyebben és gyorsabban elolvad.)

A krém hozzávalóit egy nagy tálban habverő segítségével összekeverjük, amíg egynemű nem lesz. Aztán ráöntjük a kekszes alapra, és kb. 3/4 órát sütjük. Ha kész, akkor vegyük ki a sütőből, és hagyjuk a formában kihűlni. Még forrón érdemes egy kést végigfuttatni az oldalán, mert én már jártam úgy, hogy hűlés közben berepedezett. 

A  tetejére felszeletelhetünk egy citromot, amit forrásban lévő vízzel leöntünk, majd öt percig főzzük. Ezután felhevített mézbe mártjuk, és így tesszük a torta tetejére. Ez el is hagyható, akkor is nagyon finoooooom.


Régebbiek | Végére »