Ez nem egy rafinált édesség, a recept is teljesen egyszerű, de annyira finom lett, hogy úgy döntöttem, felteszem ide. A férjemnek készítettem, mivel előző hétvégén csak egy vékonyka szelet jutott neki a nagymamám hasonlóan készült csokitortájából. :)
3 tojásból sütöttem egy vékonyka piskótalapot a következő módon:
A tojásokat szétválasztom, és először a fehérjét kemény habbá verem. Mikor már habos, de még nem éri el a végső állagot egy csapott evőkanál cukrot adok hozzá. A tojások sárgájához adok 3 (nem púpos) evőkanál cukrot, és gépi habverővel addig verem, míg a cukor teljesen elolvad. Ehhez szitálok 2 evőkanál lisztet és egy evőkanál holland kakaóport. Ezzel is átkeverem a tojásos masszát, majd óvatos beleforgatom a fehérjék habját. 180 fokon tűpróbáig sütöm. A kész piskótalapot egy kissé nedves konyharuhára borítom , és azzal együtt feltekerem, majd hagyom így kihűlni.
Eleinte bántam, hogy csak 3 tojás felhasználása mellett döntöttem, mert a tekercs eléggé kicsire sikeredett, de olyan könnyű, levegős lett a tészta, hogy végül megbékéltem ezzel a döntésemmel.
A krémet a csokitorta krémje alapján készítettem, a recept már szerepel a blogon. Előző este felolvasztottam 2 dl tejszínben 12 dkg étcsokit, és belekevertem 2 evőkanál porcukrot. A csokis tejszínt egy éjszakán át a hűtőben pihentettem, majd másnap egy kis rumaromát adtam hozzá, és egy kis habfixáló segítségével felvertem. A piskótalapot kitekertem, megkentem a csokis krémmel, majd újra tekercseltem. Ezután már pár órát pihent a hűtőben, ami cseppet sem ártott meg neki.
Tálalásnál szándékosan nem díszítettem tovább, csak egy kis porcukorral szórtam meg. Hatalmas sikere volt a család körében.
A névnapomra megörvendeztettem magam egy üveg "smooth" mogyoróvajjal. :) Pár éve teljesen rákattantam a mogyoróra, jöhet sósan, de sótlanul is!
A neten kerestem hozzá receptet, amin csak egy keveset változtattam. Az eredeti recept, amihez tartozó képen igazán hívogatóan néz ki ez a keksz itt található: http://gesztenyeblog.blogspot.com/2011/02/mogyorovajas-keksz.html
Én így csináltam:
10 dkg vajat picit megolvasztottam a mikróban, és a 12 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral kikevertem. Beletettem a tojás, és ezzel is alaposan kidolgoztam. Ehhez jött a 15 dkg mogyoróvaj, majd alapos keverés után a 15 dkg liszt, 1/2 tk sütőpor, 1/2 tk szódabikarbóna. A tészta eléggé lágy, mindenképp hőtőbe kell tenni 1-2 órára. Majd nagyobb mogyorónyi gombócokat formálta belőle, amit a sütőpapíron villa segítségével lelapítottam. Elterülnek sütés közben, úgyhogy kell kihagyni helyet köztük. Én a kekszeket 180 fokon szoktam sütni, ezzel is így jártam el, kb. 8-10 perc kellett nekik. Már csak egy-két percet kellett várni, hogy ehetőre hűljön! :)
Olyan ebédek, vacsik, és leginkább sütik, torták, édességek, amiknek írásos nyomát kell hagyni, hogy majd legközelebb is, és hogy miért is. Anikónak szeretettel.
Kezdő háziasszonyok és gyakorló anyukák vagyunk. No meg barátnők. Csak az a baj, hogy elválaszt minket több száz kilométer és egy országhatár. Még jó, hogy (ki)használjuk az internet lehetőségeit, ha már megadatott nekünk!
anicsko kukac citromail pont hu