Moha receptje alapján készítettem, de egy kis módosítással, mert olaj helyett vajat használtam. A tölteléket sonka, trappista és füstölt, illetve egy kis kockázott lilahagyma alkotta.
Most csak féladag készült:
fél csomag instant élesztő
1,5 dl tej
3 dkg vaj (kicsit több is lehetett volna..)
1/2 ek. só
1/2 kiskanál cukor
250 gr liszt (150 gr rétes és 100 gr sima)

A tej felét meglangyosítottam, a cukrot hozzáadtam, és az élesztőt felfuttattam benne. Ez került a kenyérsütőgép aljára, erre mértem ki a liszteket, majd a sót. 20 perc alatt tésztává dagasztotta a gép, és egy óra alatt a duplájára kelt. A tésztát kétfelé vettem, mert falatnyi hajtoványokat szerettem volna. Kinyújtottam, megkentem 5 dkg olvasztott vajjal, még egy picit megsóztam (el is maradhatott volna), megszórtam a reszelt sajtokkal, sonkadarabokkal és lilahagyma kockákkal. Szorosan feltekertem, és rombuszalakúra szeleteltem. A két tekercsből pontosan annyi hajtovány készült, ami ráfért egy gáztepsire, kb. 32 darab. A tetejüket megkentem egy tojássárgájával, és megszórtam sajttal. Még kb. 20 percet kelt a tepsin, aztán 190 fokon 20-25 perc alatt sült meg.
A kalácstészta másik feléből ez készült. És biztos, hogy ismételni fogom, mert iszonyú finom!
A tésztát téglalap alakúra nyújtottam, és megkentem olvasztott vajjal. Ezen egyenletesen eloszlattam az apró darabokra vágott aszalt sárgabarackot, majd marcipánt reszeltem rá. A rövidebb éle mentén tekertem fel, és szögletes gyümölcskenyérformába helyeztem. 200 fokon, kb. 25 perc alatt sült meg, és igazán puha, zamatos kalács lett a végeredmény!
A kinézetre nem a legszebb, de az ízére nem lehet panasz. Moha kalácsreceptjét használtam ismét. Bedagasztottam egy egész adagot, aztán mákos kalács csak a feléből készült, mert a családnak is csak az egyik fele szereti a mákot.
Töltelék: 10 dkg darált mák, kb. 1 dl tej, 5 dkg vaj, 5 evőkanál cukor, vaníliaaroma, citromhéj, 1-2 tojásfehérje, sűrű (vagy süthető) szilvalekvár
A tojásfehérjéből habot verek, a többi hozzávalót pedig összefőzöm, míg sűrű máktölteléket kapok. Inkább óvatosan adagoljuk a tejet, mert a fehérjehab is sokat lazít a tölteléken.
Miután a tisztát téglalap alakúra nyújtottam, az egyik hosszanti éle mentén (2-3 centire a szélétől) szilvalekvárból "csíkot húztam". Úgy terveztem, hogy ez majd a tészta közepén lesz, és szépen látszik is, de sajnos a formázás nem sikerült tökéletesen. A szilvalekvár mellett aztán elterítjük a kihűlt máktölteléket. A lekvár felől kezdjük el feltekerni.
A tekercset tepsire helyezzük, megkenjük tojássárgájával, és 200 fokon kb. 35-40 perc alatt készre sütjük.
10 dkg aszalt meggy
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg porcukor
15 dkg vaj
25 dkg liszt
2 kk sütőpor
1 kk szódabikarbóna
1 tojás
kicsi rum
vaníliaeszencia
Az aszalt meggyet előzőleg rumba áztattam, a kókuszreszeléket meg szárazon megpirítottam, hogy még intenzívebb íze legyen. A lágy vajat összekevertem a cukorral, majd ehhez adtam a tojást, a vaníliát és egy kevés rumot. A nedves összetevők után a szárazakat is hozzáadtam, vagyis a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát. Csak fakanállal kevertem és nem gyúrtam! Legvégül a kókuszt és a meggyet is a tésztához adtam, és ismét fakanállal dolgoztam el. A tésztát ezután a hűtőbe tettem egy fél órára. Kiskanállal kis halmokat tettem a tepsire, és előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt, 180 fokon megsütöttem a kekszeket. nagyon finom kókuszos íze van, egészen könnyű állaga, és kicsit pikáns is a rumos meggytől!

Ebben az időben csak a sütőben készülhetett el ez a saslik, de így csodás ebéd lett belőle!
A karajt 2x2 cm-es darabkákra vágtam, és befűszerezve pácoltam egy éjszakán át. Ezen kívül került a pálcákra szalonna, paprika, hagyma, krumpli és virsli. Alufóliával bélelt, vékonyan oljaozott tepsiben grill fokozaton sütöttem. Paradicsomsalátával (paradicsom-hagyma-olívabogyó-olívaolaj) és friss zsömlével tálaltam.


A tészta az eddigi legjobb, amit próbáltam! Moha alap kalácsreceptjét használtam, köszönet érte! Azért leírom ide is, hogy kéznél legyen.
50 dkg liszt (fele rétesliszt, fele finomliszt)
8 dkg cukor
5 dkg vaj
350 ml tej
1 zacskó instant élesztő
csipet só
kiskanál vaníliakivonat
A tejet kimértem, és egy keveset átöntöttem belőle egy bögrébe. Ebben egy kevés cukorral felfuttattam az élesztőt. (Ez a lépés elvileg kihagyható.) A mikróban a vajat és a tejet összemelegítettem, ez került a kenyérsütő edényének legaljára a vaníliakivonattal együtt. Majd erre jött a cukor, a liszt és a csipetnyi só. A gép 20 perc alatt csodás állagú tésztát dagasztott belőle, ami kb. 50 perc alatt meleg helyen a duplájára kelt.
Közben elkészítettem a tölteléket: 20 dkg lágy vajat összekevertem instant kakaópor és keserű kakaópor keverékével.
Lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, és két részre osztottam a tésztámat. Az egyiket kinyújtottam, és felvágtam 3 csíkra. Ezután a csíkokat egyenként megkentem a töltelékkel, és felsodortam. Az így kapott három rudat pedig összefontam. Ugyanígy jártam el a tészta másik felével is. A fonatokat tepsibe tettem, és még 20 percig pihentettem, mielőtt a 180-190 fokos sütőbe toltam, és fél óra alatt készre sütöttem. Sütés előtt cukros tejjel kentem le, mivel tojásom nem volt itthon.
Ez nem egy rafinált édesség, a recept is teljesen egyszerű, de annyira finom lett, hogy úgy döntöttem, felteszem ide. A férjemnek készítettem, mivel előző hétvégén csak egy vékonyka szelet jutott neki a nagymamám hasonlóan készült csokitortájából. :)
3 tojásból sütöttem egy vékonyka piskótalapot a következő módon:
A tojásokat szétválasztom, és először a fehérjét kemény habbá verem. Mikor már habos, de még nem éri el a végső állagot egy csapott evőkanál cukrot adok hozzá. A tojások sárgájához adok 3 (nem púpos) evőkanál cukrot, és gépi habverővel addig verem, míg a cukor teljesen elolvad. Ehhez szitálok 2 evőkanál lisztet és egy evőkanál holland kakaóport. Ezzel is átkeverem a tojásos masszát, majd óvatos beleforgatom a fehérjék habját. 180 fokon tűpróbáig sütöm. A kész piskótalapot egy kissé nedves konyharuhára borítom , és azzal együtt feltekerem, majd hagyom így kihűlni.
Eleinte bántam, hogy csak 3 tojás felhasználása mellett döntöttem, mert a tekercs eléggé kicsire sikeredett, de olyan könnyű, levegős lett a tészta, hogy végül megbékéltem ezzel a döntésemmel.
A krémet a csokitorta krémje alapján készítettem, a recept már szerepel a blogon. Előző este felolvasztottam 2 dl tejszínben 12 dkg étcsokit, és belekevertem 2 evőkanál porcukrot. A csokis tejszínt egy éjszakán át a hűtőben pihentettem, majd másnap egy kis rumaromát adtam hozzá, és egy kis habfixáló segítségével felvertem. A piskótalapot kitekertem, megkentem a csokis krémmel, majd újra tekercseltem. Ezután már pár órát pihent a hűtőben, ami cseppet sem ártott meg neki.
Tálalásnál szándékosan nem díszítettem tovább, csak egy kis porcukorral szórtam meg. Hatalmas sikere volt a család körében.
A névnapomra megörvendeztettem magam egy üveg "smooth" mogyoróvajjal. :) Pár éve teljesen rákattantam a mogyoróra, jöhet sósan, de sótlanul is!
A neten kerestem hozzá receptet, amin csak egy keveset változtattam. Az eredeti recept, amihez tartozó képen igazán hívogatóan néz ki ez a keksz itt található: http://gesztenyeblog.blogspot.com/2011/02/mogyorovajas-keksz.html
Én így csináltam:
10 dkg vajat picit megolvasztottam a mikróban, és a 12 dkg cukorral és egy csomag vaníliás cukorral kikevertem. Beletettem a tojás, és ezzel is alaposan kidolgoztam. Ehhez jött a 15 dkg mogyoróvaj, majd alapos keverés után a 15 dkg liszt, 1/2 tk sütőpor, 1/2 tk szódabikarbóna. A tészta eléggé lágy, mindenképp hőtőbe kell tenni 1-2 órára. Majd nagyobb mogyorónyi gombócokat formálta belőle, amit a sütőpapíron villa segítségével lelapítottam. Elterülnek sütés közben, úgyhogy kell kihagyni helyet köztük. Én a kekszeket 180 fokon szoktam sütni, ezzel is így jártam el, kb. 8-10 perc kellett nekik. Már csak egy-két percet kellett várni, hogy ehetőre hűljön! :)
Ez teljesen más, mint a blogon szereplő epres muffin. De most, hogy itt az eper, mindkettőt érdemes kipróbálni!
Hozzávalók: 2 tojás, egy pohár epres joghurt, fél joghurtos pohárnyi olaj, fél pohár cukor, 3 evőkanál házi eperlekvár, 10 púpos evőkanál liszt, 2 teáskanál sütőpor
A tojásokat a cukorral kikeverem, majd ehhez adom a joghurtot, a lekvárt és az olajat. Miután teljesen egynemű részletekben hozzáadom a liszttel elkevert sütőport. Az előkészített muffintepsibe kanalazom a tésztát, és előmelegített sütőben 15 perc alatt készre sütöm. lehet még eperdarabokkal turbózni, vagy a kisült muffint fogyaszthatjuk tejszínnel és friss eperrel. Nekem 15 db lett ebből az adagból.
Ugyanolyan gyorsan elfogy, amilyen gyorsan elkészül!
Tulajdonképpen lapcsenka vagy tócsni... ki hogy ismeri. Csak egy picit alakítottam rajta.
Hozzávalók: 3 nagyobb krumpli, 1 és fél cukkini, 2 tojás, só, bors, petrezselyem, 2 evőkanál parmezán, plusz liszt vagy zsemlemorzsa, ha alakítani kell az állagán
A cukkinit és a krumplit külön-külön lereszelem. A cukkinit picit állni hagyom, majd jól kinyomkodom a levét. Ezután összekeverem a lereszelt zöldségeket, a fűszereket és a tojásokat. Ha kell, akkor liszttel vagy zsemlemorzsával kicsit sűrűbbé lehet tenni. Olajat hevítek, és kis lepénykéket sütök. A gyerekeim erről és a hasonló zöldséges ételekről mindig azt hiszik, hogy husi, és jóízűen eszik. Pedig ha tudnák, hogy valójában krumpli, amit nem szeretnek!
Jégsalátából, paradicsomból, uborkából és paprikából készült balzsamecetes salátával tálaltam, amit medvehagymával dobtam fel.
Olyan ebédek, vacsik, és leginkább sütik, torták, édességek, amiknek írásos nyomát kell hagyni, hogy majd legközelebb is, és hogy miért is. Anikónak szeretettel.
Kezdő háziasszonyok és gyakorló anyukák vagyunk. No meg barátnők. Csak az a baj, hogy elválaszt minket több száz kilométer és egy országhatár. Még jó, hogy (ki)használjuk az internet lehetőségeit, ha már megadatott nekünk!
anicsko kukac citromail pont hu